Dr. Ádám Veronika "Zala Megye Díszpolgára" címet kapott
Gimnáziumunk egykori diákja, dr. Ádám Veronika kimagasló tudományos munkásságáért, kutatói tevékenységéért, a hazai és nemzetközi tudományos életben betöltött szerepének elismeréseként kapta meg a Zala Megye Díszpolgára kitüntető címet 2021. szeptember 18-án. Nagy szeretettel gratulálunk a professzor asszonynak, s köszönjük azt a nemes gesztust, hogy a díjjal járó anyagi juttatást a kanizsai Batthyány- gimnáziumnak ajánlotta fel, kérve, hogy azt rászoruló diákok támogatására fordítsuk. Természetesen így teszünk.
Dr. Ádám Veronika Nagykanizsán született, és a Landler Jenő Gimnáziumban (ma BLG) érettségizett. 1973-ban szerzett orvosi diplomát, s 24 évig volt a Semmelweis Egyetem Orvosi Biokémia Intézetének igazgatója, több ciklusban az egyetem tudományos rektorhelyettese. Kutatási területe a neurokémia. Közel 200 tudományos közlemény szerzője. 2007-től az MTA rendes tagja. Munkásságát egyebek közt Széchenyi- díjjal, Prima Primissima díjjal és 2021-ben a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetéssel ismerték el. Nagykanizsa díszpolgára. 2020-ban szépirodalmi regénye jelent meg Távolból őrzöm címmel.