2018. december
                 
  1 2  
  3 4 5 6 7 8 9  
  10 11 12 13 14 15 16  
  17 18 19 20 21 22 23  
  24 25 26 27 28 29 30  
  31  











Balogh László igazgató beszéde a szülői értekezleten 2018

Tisztelt Batthyánys Szülők!

 

     Így, a szülői értekezletünk kezdetén hadd szóljak a Batthyány Lajos Gimnázium, azaz népszerű nevén a BLG-be járó diákok kedves Szüleihez. Az alapvetés az, hogy a mi iskolánk szeretne boldog iskola lenni, ahol egymást tisztelik az együttműködő partnerek, s ahol közösségünk akár egy nagycsaládnak is tekintheti magát. Így fontos, a legfontosabb számunkra mind a 673 Diákunk, akik jó esetben kreatív, harmonikus lelkű személyiségekké válhatnak – ez a mi dolgunk…

 

     Szólhatnék évnyitói szavakkal, s hivatkozhatnék gyakori üzeneteinkre, történéseinkre. Természetesen fontos a Kréta-rendszer e-naplója, az előző tanévi beszámolónk, az ezévi munkatervünk, a Tankerülettel való jókapcsolatunk, s még a némelykori kritikát is meghallhatjuk, sorolhatnék bizonyos pedagógiai mítoszokat… De itt és most, kedves Szülők, konkrét szavakat és hatékony, iskolai tetteket várnak tőlünk. Igen, ezért neveztünk be a „Boldog Iskola”-programba, mert ez a szimbólum több számunkra, mint egy jól hangzó szlogen: hiszünk az értelmi és érzelmi nevelés egyenrangúságában. Egy diákunk ezt így foglalta össze számunkra: ő a tanórán is boldog szeretne lenni… Bevallom, én találkoztam „homo happiens batthyanyensis” diákokkal, tanárokkal, sőt szülőkkel is…

 

     Természetesen legfontosabb jellemzőnk, hogy Minősített Tehetséggondozó Műhely vagyunk, s országosan elismert „jóiskola”. Ezt húzza alá az Önök által legjobban követelt kimeneti adatunk: az elmúlt tanév végén a 145 végzős diákunk közel 90%-át felvették elsőre általában jó egyetemre, jó főiskolára (volt olyan osztályunk, ahol csak egyetlen diákunkat nem vették fel elsőre…)! Ezzel korrelál már a mostani tanévben a következő adat: 149 jelentkező volt a minap az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyre 12 kategóriában.

 

     Különösen felhívom a figyelmet arra, hogy 2020-tól komoly változás lesz az egyetemi- főiskolai továbbtanulásban: a továbbtanuláshoz szükséges lesz kötelező módon egy középfokú nyelvvizsga + egy emelt szintű érettségi! Ezekért nem jár plusz pont, az ezen felüli nyelvvizsgáért és emelt szintű érettségiért járhat csak plusz pont! Nálunk a tavalyi végzősöknél már most több volt a középfokú nyelvvizsgák és emelt szintű érettségik száma, mint az érettségizők száma (158 legalább középfokú nyelvvizsga, illetve 163 emelt szintű érettségi jutott a 145 végzősre). Ez a rendelkezés bizony rendet vág a gimnáziumok között. Mi azonban már szinte most is teljesítjük ezeket a feltételeket, ami nem zárja ki, hogy ne tűzzük ki akár a 2 nyelvvizsgát és 2 emelt szintű érettségit, mert a pluszpontokhoz az kell – az igazán kurrens helyekhez bizony ez lesz szükséges…

 

     Néhány további aktuális megfontolandó észrevételt hadd mondjak még:

  • A problémás eseteink száma nem oly nagy, hogy ne próbálnánk mindenkin segíteni. Bárki kerülhet ilyen helyzetbe, ezért néha az egyesekre nagyobb figyelem hárul, mint a többségre…
  • A magyar nyelv és irodalom az érzelmi és értelmi intelligencia fejlesztésében elsőrangú szerepet tölt be. Az anyanyelvnek fontos esztétikai funkciója is van. Kedves Szülők, kedves Diákok, próbáljunk beszélni szépen magyarul…!
  • Az öltözködésünk is kommunikáció a külvilággal, mely természetesen belső világunkból indul ki. Öltözködésünkkel viselkedünk, kifejezhetjük ízlésünket, értékvilágunkat. Ezért családban, iskolában és különösen kortárs közegben tanítható és tanulható. Házirendünkben finom ráutalások vannak a társadalmi jóízlés normáira, a tisztaságra, a nem hivalkodásra, a túlzott feltűnőség kerülésére,… A diákok számára a legfontosabb a kortárs minta, de hiszek az értelmes–értékes felnőtt világ, a szülők és különösen akár a tanárok példamutatásában.
  • Kérem, járuljanak hozzá adódó esetben, hogy gyermekükről fotó és/vagy videó készülhessen, amely megjelenik iskolánk honlapján (www.blg.hu) vagy Facebook-oldalán (Batthyány Lajos Gimnázium-Nagykanizsa)!
  • Tanítási gyakorlatunkon kívül büszkék vagyunk gyakori rendezvényeinkre, melyekre innét is hívunk minden kedves Szülőt szeretettel. (Pl. a Batthyánys, Landleros, Irányis Örökdiák Találkozóinkra…)
  • Iskolánk közelgő felújításában továbbra is reménykedünk. Addig is gazdaszemlélettel és odafigyeléssel karbantartunk, fejlesztünk. Ebben és alapítványunk támogatásában tisztelettel számítunk a Kedves Szülőkre is!
  • A kultúra, a művészetek nem csupán tantárgy, hanem szívügy is…!
  • A kirándulások pedagógiai munkánk egyre fontosabb részei. A jó kirándulás: kaland, ismeretszerzés, közösségi élmény. Kiránduljunk minél többet!
  • A suli után ajánlott menzára menni, sétálni, biciklizni, sportolni, kikapcsolódni – és természetesen lelkiismeretesen tanulni, legelőször is megtanulni tanulni.
  • Modern világunkban fontos eszköz a számítógép, a nyelvvizsga, a jogosítvány. Éljenek ezek megszerzésének államilag is támogatott lehetőségeivel!
  • Beiskolázási problémánk egyáltalán nincs. Régiónkban az igényes, minőségi munkát vállaló diákok jórészt hozzánk jönnek gimnáziumba. Ezzel együtt tisztelettel kérem, ha Önök is úgy gondolják: legyenek jó hírvivői iskolánknak, a BLG-nek! Pl. egy fontos változás a jövő tanévi beiskolázásunkban: a jövő tanévtől matematika-fizika tagozat helyett matematika–informatika tagozatot indítunk.

 

Kedves Szülők! Egyes elvakult pedagógiai forradalmárok szerint tanár sem kell a hatékony oktatáshoz. Én ellenben hiszek abban, hogy a jó tanár a jó szülővel és a jó diákkal csodákra képes. Ebben a folyamatban mindannyiunk felelősségét, a tisztességes hozzáállást hangsúlyozom. Így lenne jó közösséget alkotnunk, egymást értő–együtt érző szavára/tettére figyelve. Így még a Nemzeti Alaptanterv megújításának is nekifuthatunk. Nehéz a feladat: az iskolai tananyagot csökkenteni szeretnénk, ugyanakkor van igény az ismeretanyag átadási tempójának gyorsabbá tételére. Csak az lehet a jó megoldás, ha a gyermekek érdekét kívánjuk leginkább szem előtt tartani, ez fontosabb minden tantárgyi sovén és szülői erős akaratú elképzelésnél. Egyébként gyermekünk csak azt nem tudja megtanulni, amit nem akarunk megtanítani neki; s gyermekeinket nem szórakozni küldjük az iskolába, hanem hogy tanuljanak – ami nem zárja ki az élménypedagógia szükségességét. Így hiszek a magyar oktatásügy elkezdődő 1022. tanévében is (hiszen Pannonhalmán 996-ban már oktatás folyt). Nálunk is becsöngettek egy olyan iskolában, ahol van tanulás, számonkérés, dolgozat és felelés is, fegyelem, ami azonban nem zárja ki a diákszabadságot és a diákboldogságot.

 

Ezért kell beszélnünk a nevelés-oktatás céljáról is egy egymást megbecsülő folyamatban. Bízzanak bennünk, mint ahogy mi is bizalommal fordulunk Önökhöz és tanítványainkhoz. Az ilyen iskolában a „tücsök” a fontosabb és nem a „főhangya”… A kamaszkor egyébként megköveteli, hogy az iskola az élet tiszteletére és védelmére neveljen. Márai Sándornak is hiszek, aki azt mondta a „Röpirat a nemzetnevelés ügyében” című írásában: „a műveltség a béke hősiessége”… Ebben a folyamatban a család és a nagycsaládnak tekinthető iskola a gyermek érdekében a legfontosabb érték.

 

Ha az általam most elmondottak valósággá válnának, akkor biztos elmondhatnánk, hogy „batthyánysnak lenni jó”… Hiszek abban, hogy jó úton haladunk.

További jó együttgondolkodást és diákszolidaritást kívánok! Köszönöm a figyelmet!

 

Balogh László

igazgató – BLG

 

 

(Elhangzott 2018. szeptember 27-én 17 órakor a Batthyány Lajos Gimnázium szülői értekezletének nyitányaként.)

<< vissza

1765 - 2012 BLG ©