2017. október
                 
  1  
  2 3 4 5 6 7 8  
  9 10 11 12 13 14 15  
  16 17 18 19 20 21 22  
  23 24 25 26 27 28 29  
  30 31  

  Balassa Ádám
  Kapin Péter
  Maier Noémi
  Parély Petra
  Vidovics Cecília











Határtalanul a 7. A osztállyal

Mint minden évben, újra itt az ősz. És mint minden ősszel, itt van az iskolakezdés is. Az iskolakezdéssel pedig beindul a „komoly munka” a diákok életében. Azonban a 7. A-ban rendhagyóan indult a tanév. Mondanom sem kell, ennek mi nagyon örültünk.

Osztályfőnökünk, Melinda néni a Határtalanul! program keretében, pályázaton nyert egy négy napos szerbiai kirándulást az osztályának. (A pályázat címe: Magyar sors a Délvidéken.)

Először persze nem tudtuk, hogy mi a lényege, és hogy miről is fog szólni a kirándulás valójában, de mindenkit feldobott a hír, hiszen azt már jól tudtuk, hogy együtt leszünk és élményeket fogunk gyűjteni. Nekünk ez már elég az örömhöz. A kirándulást a pályázat feltételeinek megfelelően megelőzte pár program, amin képet kaphattunk arról, hogy miről is fog szólni ez a négy nap. Bár a történelmi ismereteink még nem tartanak ott, de azt mind tudtuk, hogy rengetek magyar él a határainkon túl, és kíváncsiak is lettünk, hogyan lehet megőrizni a magyarságot egy másik országban.

Eljött szeptember 18-án az a hajnali óra, amikor is elindult a csapat Szerbia felé. Az útra
velünk tartott Jeszenői Csaba bácsi is, aki rengeteg információval, anyaggal érkezett, és  igyekezett mindent átadni nekünk a kirándulás során. Az út hosszú volt és fárasztó, így alig
vártuk az első állomást, Szabadkát. Igyekeztünk a városban minden érdekességet megnézni, felkeresni. Láttuk a Városházát, a zsinagógát, a Raichle-palotát és a Korzót. Csaba bácsitól pedig megtudtunk egy csomó dolgot a szecesszióról és a híres emberekről, mint például Kosztolányi Dezső, Csáth Géza vagy Szárics János.

A következő állomás Palics, a híres fürdőhely volt. Megtekintettük a szecessziós  fürdőépületeket, a csodaszép parkot, és itt hallottunk először a Palicsi Olimpiai Játékokról.
A szállásunk testvérvárosunkban, Magyarkanizsán volt. Megismerkedtünk a kisváros
látnivalóival, s készítettünk egy csoportképet a Tiszán (!), ami már csak azért is élmény
volt, mivel sokan most látták először a folyót. Tehát az első éjszakát itt töltöttük egy  kellemes panzióban, s persze túl sokat nem aludtunk. Miért is tettük volna? Esténként olyan jó beszélgetni, nevetgélni, esetleg apró tréfákat űzni egymással. Ez is hozzátartozik a jó Másnap Zentára utaztunk, amely a délvidéki magyarság egyik kulturális központja.

Megnéztük az 1697-es csata emlékművét, megtudtuk, hogy a törökök ellen itt nyert nagy
jelentőségű csatát Savoyai Jenő. Bemenetünk a városházára, a tűzoltólaktanyába, láttuk az 1849-es és az 1944/45-ös áldozatok emlékműveit. Ami azonban a legmaradandóbb élmény marad Zentáról, az a November 11. Általános Iskola, ahol olyan kedvesen fogadtak minket!

Persze tudtuk, hogy diáktársaink magyarul fognak beszélni, de hogy ennyire szépen meg  tudják őrizni a nyelvünket, s még a szerb nemzetiségű gyerekekkel is jól szórakozunk  majd, ezt egyikünk sem gondolta volna. Pogácsa és tea mellett beszélgettünk egymással.

Ahogy minket érdekelt az ő életük, úgy ők is kíváncsiak voltak ránk. Bár ők még nem jártak
Magyarországon, de egyszer jó lenne viszonozni a kedvességüket és vendégül látni őket a  mi Adán átutazva megtudtuk, hogy ott született például Szarvas Gábor nyelvész, de Rákosi Mátyás is. Moholon egy tréfás történetet hallottunk az „eltolható templomról”, s itt láttuk a Délvidék egyetlen szabadtéri Szent István király szobrát.

Óbecsét sajnos csak érintettük, de a következő állomás, Csúrog mindnyájunknak megrázó élmény volt, hiszen ez a városka az 1944/45-ös délvidéki vérengzéseknek az egyik jelentős helyszíne. A magyarok teljesen eltűntek innen a véres hónapok következményeként. A második nap utolsó állomásaként megérkeztünk Újvidékre, ahol az éjszakát töltöttük egy Másnap a Szerémségben meglátogattunk egy Maradék nevű települést, ahol egy kis magyar református közösség él. A helyi lelkész fogadta az osztályt, és mi szeretettel adtuk át az ajándékba vitt mesekönyveket a kis magyar óvodásoknak.

Rednek vára a Tarcal hegység déli oldalán fekszik, természetesen meghódítottuk a  várromot. Utána Pétervárad volt soron, amely ismét egy felejthetetlen élmény marad, hiszen az erőd alatt fekvő labirintusszerű katakombákba is lementünk, ami - lássuk be! - egy zseblámpával, néhány klausztrofóbiás társunkkal, repkedő denevérekkel, pókhálókkal igen Megnéztük Újvidéket is, amely Belgrád után Szerbia második legnagyobb városa, többek között Tamkó Sirató Károly és Szeles Mónika szülőhelye. Újra hallottunk az 1942-es „Hideg Napokról” és az azt követő délvidéki vérengzésekről. Megnéztük a város nevezetességeit, végül a harmadik éjszakánkat is itt töltöttük.

Az utolsó napon Temerinben megtekintettük a nádfedeles tájházat, ahol régi használati  eszközökkel, viseletekkel ismerkedtünk, és megtudtuk például, hogy mi is az a „tiszta szoba”.

Ezután az ebédet Zomboron fogyasztottuk el. Ebben a városban született például Ranódy László filmrendező, a Lúdas Matyi alkotója. Megnéztük a régi vármegyeházát és a Utolsó állomásunkon, Bezdánnál még megcsodáltuk a Dunát a Ferenc-csatornával, de az igazat megvallva: itt már nagyon fáradt volt a csapat.

Azt gondolom, hogy az élmények és a sok ismeretanyag mellett valami mással is gazdagodtunk ezen az úton. Meglepő volt azt tapasztalni, hogy egy nemzetnek semmi és senki nem szabhat határt. Tartozzon az bármelyik országhoz is, amíg szívvel-lélekkel
ápolják magyarságukat, addig egy néphez tartozunk, egy nemzet vagyunk. Összeköt  minket a történelmünk, az emlékeink, a hagyományaink és a nyelvünk. Büszkék lehetünk a határokon Ezúton szeretném megköszönni a csapat nevében Melinda néninek és Csaba bácsinak ezt a nagyszerű négy napot és a sok munkát, ami ezzel járt.

... Melinda néninek tisztelettel jelentem, a 7. a készen áll a következő kalandra.
Kanizsai Léna 7.A

<< vissza

1765 - 2012 BLG ©