2017. augusztus
                 
  1 2 3 4 5 6  
  7 8 9 10 11 12 13  
  14 15 16 17 18 19 20  
  21 22 23 24 25 26 27  
  28 29 30 31  
   











Sonnenberg - egy hét egy életre

Amikor a repülő felszállt, tudtam, hogy ettől a perctől kezdve nincs visszafordulás, az út minden percét ki fogom élvezni, és a legjobbat hozom majd ki az egészből.

A Batthyány-gimnázium nyolc diákja kapott lehetőséget, hogy a németországi Sonnenberg Internationales Hausban, a Harz-hegység egy gyönyörű szegletében töltsön el egy hetet október 13-tó 20-ig az angol nyelvű „Rhythms of Europa”, vagyis „Európa ritmusai” projekt keretében. Ciprus, Horvátország, Nagy-Britannia, Magyarország és Németország 14-25 év közötti fiataljai gyűltek itt össze, hogy megosszák zenei ismereteiket, szokásaikat, országuk hagyományos táncait, zenéit, ritmusait, megmutassák tehetségüket és persze megismerkedjenek. Mi, magyarok néptáncbemutatót tartottunk, majd később a hét során a másik négy nemzet is megtanulta, mi is az a csárdás, hogy a cifra nem egy autómárka és hogy a pálinka is van olyan jó, mint akármelyik vodka. Megtanítottunk magyar dalokat és tanultunk horvátul énekelni, fonetikusan leírt német szerelmes dalt és ciprusi dúdolóst. Rengeteg játékos bemelegítő, ritmusgyakorlat és különleges szó került elő néhány nap alatt, mindenki kedvére tobzódhatott a multikulturális élvezetekben; délelőtt villásreggeli, ebédre Németország gasztronómiája, délután egy kis angoltea, aztán Ciprus különleges finomságai zenei keretekkel. A fő feladatunkat, az utcazenére való felkészülést sikerrel teljesítettük, egy Goslar nevű gyönyörű városkában léptünk fel a kevert táncbemutatónkkal, az akusztikus csoporttal (akik elképesztő zenét hoztak) és az énekesmadarakkal, akik három dalt sajátítottak el remekül, mindössze napi néhány óra gyakorlással.

Lehetne mondani, hogy nehéz volt a dolgunk és hogy hatalmas erőfeszítést igényelt, hogy egész nap angolul beszéljünk csupa (eleinte) idegen emberrel, de én akkor is azt mondom, hogy ott volt az a mindannyiunk számára közös nyelv: a zene nyelve, amelyet akkor is megértettünk, amikor a nyelvünk éppen elakadt. Nem csak azért volt hasznos, mert nyelvet gyakoroltunk és fejlődtünk zenei téren, hanem a rengeteg barát miatt is, akiket Európa különböző részeiből szereztünk. Megismertünk másokat, hogy ez által magunkat is megismerhessük.

Köszönünk mindent kísérőnknek és énekesmadarunknak, Olasz Nóra tanárnőnek, aki lehetővé tette az utat, és mindent megszervezett nekünk. Életünk egyik meghatározó élményében lehetett részünk és sosem felejtjük el.

Stamler Lili
Batthyány-gimnázium
Nagykanizsa
 

Rythms of Europe

Október közepén pár társammal együtt - Stamler Lili, Scháb Bereniké,Poszovecz Laci, Vékási Virág,Rajkó Rebi, Tislér Juci, Horváth Eszti - egy angol nyelvi zenei projektben vettünk részt a Harz-hegységi Sonnenbergben.

Sötét volt még. Reggel 5:40-kor indult a busz Nagykanizsáról Budapestre. Ezt nem részletezem, mivel mindenki vagy elaludt, vagy zenét hallgatott. Később előkerült Laci dalosfüzete, tele Quimbyvel, Tankcsapdával J és pár magyar nótával (magyar számok megismertetése egyes tudatlanabb emberkékkel) - itt érdemes megemlíteni a „16 tonná”-t - ennek később lesz majd jelentősége, egyelőre csak az jutott eszembe, hogy az álom 16 tonnával húzza le a szemhéjamat…

No, sebaj, valahogy eljutottunk a Népligetbe, onnan Kőbánya-Kispestre, majd a reptérre. Sorban állás, még negyedóra várakozás a felszállásig, utolsó telefonok, fényképek a nappal szemben, a géppel a háttérben, hunyorgó fejekkel. Beszálltunk. A helyemről pont az egyik szárnyat láttam. Amikor a gép beállt a kifutópályára és elindultunk, azon töprengtem, mennyivel mehetünk. Azt sem vettem észre, amikor a gravitáció törvénye ellenében a kerék elvált a földtől, csak amikor a „világ kifordult a helyéből” -  effektus lépett fel. Csak néztünk és fotóztunk. Megtekinthettem testközelből a Cumulusokat és a Cirrusokat (föcisként felettébb érdekes J),  és amikor a második felhőréteg fölé értünk, az ég nem égszínkék volt, inkább egy árnyalatnyival sötétebb. Lübeck egy kisebb reptér, a csomagjainkra várni sem kellett. Ezután bőröndjeinkkel elgurultunk az állomásig, ahol üveglift (!)  vitt le minket a vágányhoz. Egyórás várakozást követően elvonatoztunk három átszállással Bad Harzburgig. Onnan már csak Shuttlebus-ok (másként autók) vittek fel a szerpentinen Sonnenbergbe. Azon gondolkoztunk, hogy aznap már minden közlekedési eszköz megvolt a hajó kivételével. Persze Laci – mert, ugye nála mindig van ceruza - lekötötte magát, nagy hévvel rajzolta a vonaton ülő emberkéket, amazok rendkívüli lelkesedésére.

Sötét volt már, amikor Sonnenbergbe érkeztünk. A „nagyteremben” a ciprusiak kivételével már mindenki ránk várt. Aztán beestünk, gyűrötten az egész napos utazástól…

A vizslató szemeknek hátat fordítva vacsoráztunk, majd különböző ügyességi játékokat játszottunk (székfoglalóhoz hasonlók, csak mindig egy áll középen és nem kiesős) több- kevesebb sikerrel - gondolok itt arra, hogy csapatunk egy része meg se moccant és ásítozva pislogott, mások olyan hevesen belelendültek a játékba, hogy a cipőjük jobban ragaszkodott a padlóhoz, mint tulajdonosához. Megint mások a ciprusiaknak külön fenntartott lapokkal ellátott helyre ültek. Ez utóbbi akkor vált érdekessé, mikor senki emberfia nem maradt középen. Az illető meg nyugodtan ücsörgött helyén, később már afféle „hoppá” nézéssel.

Ezt követte az ismerkedés. Lothar, a szervező felírta a táblára négy nyelven ezeket: Szia. Hogy vagy? Jól. (ugyebár a ciprusiak még nem érkeztek meg, de később az övék is fölkerült)  Nos. A sziával még nem volt baj.  A probléma abból adódott, hogy a magyarokon kívül azok, akik a teremben tartózkodtak, nem láttak és nem is tudtak elképzelni ily furcsa betűt hogy „gy”. Aranyosan vihogtak a Hogi vagi?- n, de nem igazán értették, mi a helyzet a „pronunciation” terén, szóval Olasz Nóra tanárnő kiejtési útmutatása után hallottunk mindent, csak gy-t nem. Paddynek, az angolok vezetőjének a szeme felcsillant: „Ah! Hodzs vadzs?” Eme kijelentésére az egész magyar csapat úgy nevetett, hogy majd’ leestünk a székről, a többiek meg csak néztek… J   Hát így kezdődött Sonnenberg.

Visszagondolva egy örök élmény marad. Utolsó nap értékelnünk kellett a heti programokat – elsőként egy skálán nullától száz százalékig.  Sétálgattam a Paddy és Lothar által lerakott lapok között.

Az elsőn ez állt: SUPERSLEIGH. Átlag 100 % -ot kapott. Miért is? Keddi napon ellátogattunk az 5 km-re lévő St. Andreasberg nevezetű falucskába. Ezt nem úgy kell elképzelni, mint a magyar falvakat, inkább, mint egy kertvárost. Egy ékszerdoboz az erdőben. Itt előadtuk a munkacsoportokban tanult dolgok egy részét. Én a DANCE-ben voltam, ennek köszönhetően ciprusi, magyar és horvát néptáncot táncoltam, ezt megelőzte a BOOM-SNAP-CLAP című ritmusgyakorlat. Ez amolyan főpróbának illett be a Gosslari street music előtt. Sétáltuk egy darabig, majd elénk tárulkozott egy hegyoldal és egy bobpálya képe. A kilátás fantasztikus volt, a bob drága (de ez nem számított, ide illik az „egyszer élünk” jelszó) és sífelvonó vitt fel a hegyre. Ennek ellenére volt, aki kihagyta.

A második papíron ez volt: STREET  MUSIC : Ez 100 % felett volt. J Miért is?

Csütörtökön Gosslar városába látogattunk el. Na, az itteni bemutatkozásunk egész máshogy festett, mint a St. Andreasbergi! Először is mindhárom csoport előadta produkcióját, az INDOORS, a DANCE és a VOCAL. Nem kevés ember gyűlt össze a 16 tonnára (az angol kiejtés is megérne egy bővebb regényt…”tizenhhátoná…”), a ciprusi colóra, s a „Stand by Me” – re. Még az újságba is bekerültünk.  A horvát lányok ránk bízták barátnőjük „meglepiszülinapi” tortáját, amit cipősdobozként álcázott Olasz Nóra tanárnő. Este mindannyian megkóstoltuk.

A harmadik lapon az a csapatmunka volt, amelyben közösen kellett védenünk a zenefelhasználók érdekeit. Másoknak a zenészek érdekeit. Megint másoknak a zeneipar érdekeit. És miután ezt megtárgyaltuk, vitaműsorként előadni. Na, ebből az lett, hogy írtunk egy-két dolgot egy lapra, és azt közülünk valaki előadta és érvelt.

A negyedik lapon a WORKSHOP-ot kellett értékelni. Élveztük a táncok tanulásával töltött munkát, akkor is, ha már keddre szinte végeztünk, jó fej emberekkel tölthettük az időnket.

 Emlékszem az értékelés értékelésére. A nagyterem négy sarkába különböző fejeket tettek. Olyan, amit így jelölünk: :S Szomorú. Boldog. Nagyon boldog. A témákból kettőt felidézek.

FOOD: Mindenki rohant a nevető fejhez. Egy furcsaság azért akadt. A leves hiánya. Meg, hogy az angolok nélkülözik a „Jó étvágyat!” Kifejezés ceremóniáját. Enjoy the meal…hát ja. És étkezésnél mindig más mellett ültünk, az asztaltársaság változása is érdekes volt, beszélgettünk Lotharral és egy – két angol sráccal. Enjoy the meal…

PROGRAM: Ez már megosztotta a társaságot. Az állandóan késő ciprusiak egy része átállt a kevésbé mosolygó mellé, ugyanis a szünetek rövidségét fájlalták.

Történtek olyan dolgok is, melyeket nem kellett értékelnünk, de Sonnenberg részei voltak. Gondolok itt a csocsózásokra és a ciprusiakkal való focizásra a bárban. (Hát, lehet, hogy nem arra használtuk, amire való… persze azért eredeti rendeltetésének figyelembe vétele sem maradt ki  J) Vagy Marija szülinapjára. Vagy az esti plenary-kre, különböző játékokkal. Például mikor Luke állt középen és labdát dobált nekünk különböző utasításokkal egyetemben. Catch - fejelj, Head - kapd el, Leave - a kettő közül amit akarsz. Dobta és mondta. Illetve. Volt, amikor már nem mondott semmit, csak odadobta, utána erősen sorryzott… ez is kiesésre ment, jó játék volt. Vagy amikor mindenkinek a hátára ragasztottunk egy lapot és ráírtunk mindenfélét. Vagy amikor az angolok – miután addig doboltak az emeleten, míg el nem zsibbadt a kezük -  leborogatták valami ismeretlen eredetű folyadékkal a szobánk ablakát, ami nyitva volt és befolyt ama folyékony halmazállapotú dolog, amihez nem mertünk hozzáérni balsejtelmekkel eltelve, inkább szagolgattuk…

Vagy amikor kinn ültünk az ablakban és a Marios - ék nápolyit dobtak nekünk az emeletről… vagy amikor grillpartit rendeztek nekünk… Mindenki kiöltözött. J Eleanáék felszolgáltak ciprusi kolbászt, húst, sajtot, citromos pirítóst, paradicsomot, édességeket és… prapapapammm... bort. Ezt követte a szamárfarok gyújtogatós figyelemelterelős -, valamint a zümmögős játék, a középen a többieknek hátat fordító ember hátának a böködésével, akinek ki kellett találni, ki bökte meg. Egyszóval: érdekes volt. 

A búcsúbuli olyan volt, mint más búcsúbulik: csocsó, fotózkodás, pózolás, szórakozás a lufikkal… szóval kész őrület, amibe egy kis szomorúság is vegyült a másnapi hazaút miatt.

Hajnalban aztán búcsú, „Have a nice trip!” Jókívánságok, puszik, nyakba ugrások, sírás…

Sötét volt még, amikor a szerpentineken lefelé megkezdtük utazásunkat hazafelé…

Marosi Anna Júlia 10.F

 

<< vissza

1765 - 2012 BLG ©