2017. augusztus
                 
  1 2 3 4 5 6  
  7 8 9 10 11 12 13  
  14 15 16 17 18 19 20  
  21 22 23 24 25 26 27  
  28 29 30 31  
   

  Losonczi Mária
  Varga Henriett
  Varjas Dorina

  Balázs Bence
  Bíró Bence
  Bödör Bence
  Gadányi Bence
  Horváth Bence
  Kálovics Bence
  Kovács Bence
  Ritecz Bence
  Simó Bence
  Szinyéri Bence
  Tejfel Bence
  Varga Bence










Kalandozó batthyánysok - London

Egy csoda, melyet bejártunk

Iskolánknak köszönhetően felejthetetlen élményekkel gazdagodhattunk Angliában. Rengeteg szebbnél-szebb helyen jártunk, új emberekkel ismerkedtünk meg, és magunkba szívhattuk az angolok közismert, nyugodt mentalitását is. Már sok idő telt el utazásunk óta, mégis élénken élnek emlékezetünkben a mesébe illő tájak, dús, zöld legelők, a jellegzetes angol cseréptetős téglaházak és az ecetes chips savanyú íze is. Hozzátenném, az utóbbit nehezen lehet elfelejteni. Még emlékszem, milyen izgatott voltam, hogy végre lehetőségem nyílik eljutni a híres szigetországba.

Március 29-én, az esti órákban indultunk Nagykanizsáról, és Győr felé haladtunk. Ott találkoztunk új útitársainkkal - akik Szegedről érkeztek -, illetve sokoldalú, jól informált idegenvezetőnkkel is. Már hónapokkal ezelőtt tudtuk, hogy emeletes busszal fogjuk átszelni Európát. A legtöbben kíváncsian vártuk, milyen lesz majd utazni rajta. Az emeleten lévő helyekért kezdetben kemény harc folyt, de nekem nem sikerült feljutnom a felső szintre. Ezt később nem bántam meg, mivel lent sokkal nagyobb volt a mozgástér, és az előttünk lévő, falhoz rögzített asztal az alvásban is biztosított némi kényelmet.

Első éjszakánkat DVD-zéssel és pihenéssel töltöttük az autóbuszon, miközben Ausztrián és a végtelen hosszúnak tűnő Németországon keresztül, a híres miniállam fővárosába, Luxembourgba tartottunk. Ott gyors városnézésen vettünk részt, ahol többek között megtekintettük a Notre Dame székesegyházat, a nagyhercegi palotát, majd végigjártuk a város sétálóutcáit.

Ezt követően keresztülhajtottunk Belgiumon, majd a délutáni órákban megérkeztünk a franciaországi Boulogne-ba, ahol elfoglaltuk tranzitszállásunkat. Miután kialudtuk magunkat és megreggeliztünk, a szinte mindenki által ismert Csalagút felé vettük az irányt. Mielőtt buszunkkal behajtottunk a vasúti alagútba, egy általános ellenőrzésen kellett részt vennünk. Ez gyorsan zajlott, majd miután minden diák és - kisebb-nagyobb lemaradásokkal - az összes felnőtt is felszállt a buszra, elfoglalhattuk a helyünket az előre meghatározott vagonban. Az ott töltött röpke fél órában olyan érzésem volt, mintha nem is haladtunk volna, hiszen nem érzékeltük a mozgást. Csak fülünk bedugulása jelezte, hogy éppen haladunk a föld belseje felé.

A Csalagútból kiérve megtapasztalhattuk a bal oldalas közlekedést, amely először rendkívül furcsa volt, és sokan egy másik autóval való ütközéstől tartottunk. Canterbury felé indultunk, ahol megcsodáltuk a Harry Potter-filmeket idéző, gyönyörű katedrálist, majd lecsaptunk a szuvenír boltokra, és jellegzetes piros telefonfülkéket fényképeztünk. A katedrális bevétele után Brightont, Anglia egyik leghíresebb tengerparti üdülőhelyét is megrohamoztuk. Körbejártuk az indiai stílusú Királyi Pavilont és sétáltunk a köves tengerparton, miközben fejünk fölött sirályok röpködtek és csaptak le az érintetlenül hagyott ételmaradékokra. A tengerparti séta után a minket elszállásoló angol családokhoz indultunk, akik meleg vacsorával vártak minket. Én személy szerint örültem, hogy végre stabil talaj van a lábam alatt, és nem egy mozgó járművön kell aludnom.

Az idős házaspár, akiknél aludtunk, reggel finom reggelivel készült. Éhségünket dzsemes pirítóssal, müzlivel és narancslével nyomtuk el. Az aznapi program az Eden Project - amely hatalmas növényházak sokasága - és a tintageli vár megtekintéséből állt. Először az Eden Projecthez látogattunk el. (Amíg odaértünk, megtudtuk, hogy az üvegházakból álló építmény valójában műanyagból készült.) A helyet növények és emberek élő színházának is nevezik, ami teljesen illik rá, hiszen a trópusi esőerdő sokszínűégét és a mediterrán éghajlatra jellemző növényvilág résztvevőit mutatja be testközelből. Tintagel is lélegzetelállító volt. Eddigi életem során még nem láttam ahhoz fogható, pazar tájat. Mesébe illő volt, ahogy a hullámok a sziklaszirtet mardosták, illetve ahogy az óceán találkozott a szárazfölddel.

Másnap a királyság egyik legjelentősebb haditengerészeti támaszpontjába, Plymouth-ba látogattunk el. Nemcsak kívülről, de belülről is megcsodáltuk Nelson tábornok híres hajóját, a Victory-t, majd a Plym és a Tamar folyók által létrehozott öbölben hajókáztunk. Jártunk Winchesterben is, ahol Arthur király kerekasztalát és a Winchesteri katedrálist tekintettük meg. A program része volt még, hogy ellátogattunk a Longleat Kastélyba, illetve a mellette elhelyezkedő, hatalmas sövénylabirintusban bolyongtunk, amelynek a közepét majdnem mindenki megtalálta. Emellett fókákat etettünk és néhány törpepapagájjal is közelebbi ismeretséget kötöttünk. Voltunk Anglia legnagyobb tornyú és a Magna Charta egyik másolatát őrző katedrálisában, a Salisbury katedrálisban, majd Stonehenge titokzatos, körkörösen elrendezett kőtömbjeire is szakítottunk időt.

Úgy éreztem, még csak most érkeztünk Angliába, még csak most keltünk át a csatornán. A szállásadóinktól való búcsúzás azonban rádöbbentett arra, hogy London felé tartottunk, ami azt jelentette, hogy utunk végéhez közeledünk. Az őrségváltásról sajnos a sűrű forgalom miatt lemaradtunk, de helyette a város kárpótolt minket. Felmerészkedtünk a London Eye-ra, ahonnan gyönyörű panoráma nyílt a fővárosra. Sétálgattunk még a Trafalgar téren, mókusokat etettünk a St. James Parkban - amely a Londoni Királyi Parkok legrégebbike -,  megtekintettük a királyi család lakhelyét, a Buckingham palotát, és vásárolgattunk az Oxford Streeten is. Éjjel egy London környéki tranzitszálláson aludtunk, másnap pedig a Towert és a Madame Tussaud’s Panoptikumot ismertük meg közelebbről. Rengeteget kellett várnunk, hogy bejussunk a panoptikumba, de megérte a várakozás. Híres emberekkel fényképezkedtünk, és bementünk a mindenki által rettegett kínzókamrába is. Eleinte páni félelemmel indultam a kamra ajtaja felé, de valamiért, amikor egy beöltözött, félkezű, vagy éppen vérrel áztatott zombi kinézetű statiszta megijesztett, nevethetnékem támadt. Amikor rájöttek, hogy páran csak nevetünk rajtuk, elment a kedvük attól, hogy megijesszenek bennünket, és inkább másokat próbáltak halálra rémíteni.

Számos dolgot kipróbáltunk az út során. Ettünk angol különlegességeket, mint például fish and chipset, tradicionális angol reggelit és a bátrabbak közül néhányan még a tejes tea, számunkra furcsa ízét is megkóstolták.

Amilyen gyorsan eljött, olyan gyorsan múlt el az utazás. Egyik pillanatról a másikra már Magyarország felé haladtunk az autópályán. Az álom véget ért. Talán nem örökre, de 12 hónapra biztosan. Temérdek élménnyel megpakolt bőrönddel tértünk haza, és még annál is több fényképpel. Köszönjük Járnecz Edina és Zieger Krisztina tanárnőknek, hogy velünk voltak és mindig lehetett számítani rájuk.

Angliára egy szó illik: csoda. A szigetország egy mesébe illő, csodás festményhez hasonlítható, ahol minden a nyugalomról, a békességről, az egyéniségről szól. Angliában ritkán találkozik az ember türelmetlen, tolakodó emberekkel, hacsak az illető nem egy turista. Ott a legtöbben türelmesek és kiegyensúlyozottak. Ez is azok közé az okok közé tartozik, amiért ez alatt a pár nap alatt megszerettem az országot. Bár az ott átélt élmények, a megismert emberek, a buszon való nevetgélések, a különleges vagy inkább különösnek nevezhető versírás és talán még a mogyorókrémes-paradicsomos kenyér is közrejátszott ebben. Ki tudja? Azonban egy dolog bizonyos: akik velünk együtt barangolták be Angliát, olyan élményekkel tértek haza, amelyeket te, olvasó elolvashatsz, meghallgathatsz, de ha nem jártál ott velünk, igazán átérezni sohasem fogod.

Somogyi Viktória 11.D

 

<< vissza

1765 - 2012 BLG ©